s73 - Nagyvonalú és elegáns intenzív tetőkert
s73 kft.

Nagyvonalú és elegáns intenzív tetőkert

KERTÉSZET & KERTÉPÍTÉSZET  |  2005. március 15.  |  S73

Az úgynevezett Római Kert belső kertje intenzív tetőkert, amely a társasház garázsai fölötti födémen helyezkedik el. Észak-déli irányban nyitott, időszakosan az átlagosnál kissé erősebb szélterhelésnek kitett. A kert kelet-nyugati oldalain elhelyezkedő kilenc emeletes épülettömbök, illetve az igen közel fekvo szomszéd társasházak a különböző évszakokban eltérő mértékben árnyékolják a területet, amely – a nyár közepét leszámítva – félárnyékosnak tekinthető.


BALOGH Péter István–MOHÁCSI Sándor: Nagyvonalú és elegáns intenzív tetőkert - „AZ ÉV KERTJE” 2004 – különdíj


A megrendelő egy korábbi, erősen architektonikus kertterv elvetése után bízott meg bennünket egy teljesen új koncepció elkészítésével, mivel a merev épületszárnyak közé egy annál kötetlenebb hangulatú, változatos, dús növényvilágú kertet szeretett volna építtetni. A kert nevének megfelelő, mediterrán társulásokat kért, sokféle illatos és virágos növénnyel. Ragaszkodott ahhoz, hogy már az átadó ünnepségen attraktív zöldfelületek, nagyméretű, sűrűn ültetett növények fogadják a vendégeket. Az épület a megrendelő elvárásaihoz képest – saját véleménye szerint – kevésbé attraktív, mint korábbi beruházásai (Cézár Ház, Kleopátra Ház), ezért az értékesítés és a marketing középpontjába a kertet szerette volna állítani. Kiemelte, hogy várhatóan sok kisgyermekes család költözik a társasházba…

   |   © 2011 s73 kft.